Bosznia vagy Csehország. Amikor eldöntöttük, hogy belevágunk egy újabb utazásba ezen két opció közül próbáltunk választani. Nem jártunk még egyik országban sem tehát ebből a szempontból egyenlő esélyekkel indult mindkét "versenyző". Bevallom számomra kecsegtetőbb volt egy prágai út + sok-sok cseh kastély megtekintése, mint egy balkáni országban kirándulgatni ( amelyről gyakorlatilag alig tudok valamit). Drága útitársam nyomására - aki szerint sokkal izgalmasabb lenne a Balkán - elkezdtem tájékozódni az országról. Ami első körben nem bizonyult jó ötletnek... Hogy miért nem? A konzuli szolgálat információi a teljesség igénye nélkül: gyakori a zsebtolvajlás, a világ leginkább aknaveszélyes országa, lehetőleg ne betegedj meg, mert a kórházak hiányosan felszereltek gyógyszerhiány van. Valahol még olvastam, hogy borzalmasak az utak és a közlekedési morál, ja és ami a legaranyosabb eme ország lakhelye a fekete özvegy nevű pókocskáknak, melynek csípésétől tuti kinyúlsz ha nem kapod meg az ellenanyagot pár órán belül. Plusz egy információ Bosznia hivatalos pénzneme a konvertibilis márka, amit itthon aligha lehet váltani. Ezek után már biztos voltam benne, hogy én ezt most inkább kihagynám. Valahogy mégis tovább keresgéltem a neten, láttam a szebbnél szebb képeket, a csodás természeti képződményeket és egyre jobban megtetszett az ötlet, hogy a saját szememmel lássam mindezt. Továbbá találtam egy facebook csoportot Bosznia-Hercegovina kalauz néven és az itt látottak és olvasottak meggyőztek arról, hogy talán mégis jól választunk, ha ide utazunk.
Így lett, az utazás szuper volt, nagyon jól éreztük magunkat. Bosznia-Hercegovina gyönyörű, bár a több mint 20 évvel ezelőtti háború nyomait még jócskán magán viseli, amivel néhol megrázó volt szembesülni. De az itt élő emberek nagyon kedvesek, vendégszeretőek. Az utak sokkal jobb állapotban vannak, mint itthon. Nem raboltak ki, nem jártunk aknaveszélyes helyen, és semmiféle pók nem zavarta meg az utazásunk nyugalmát. Egyébként pedig a turista övezetekben gond nélkül lehet euróval fizetni, a nagyobb üzletekben pedig bankkártyával. Esetleg helyben már tudunk váltani konvertibilis márkát - ha nagyon muszáj - de azzal számoljunk, hogy itthon nagy eséllyel sehol nem tudjuk forintra visszaváltani.
Most azonban meséljenek a képek, amelyek útközben készültek.
Ui.: Bosznia-Hercegovinát mindenki figyelmébe szeretettel ajánlom!